Több éve segít bajba jutott állatokon. 2011-ben csatlakozott az Állatvédőrséghez az egykori tévés, ma már okleveles habilitációs kutyakiképző. Mostanra az arca és a személye teljesen egybeforrt a szervezettel és az általunk képviselt ügyekkel.  Tornóczky Anitával beszélgettünk a felelős kutyatartásról, az állatvédelem társadalmi jelentőségéről, személyes örömeiről.

Honnan jött az életedbe a kutyázás? Mióta vagy kutyatartó?

Apukám nagyon szerette az állatokat, főleg a kutyákat, de nagyon pici lakásban laktunk. Én, amikor megtanultam írni 5 éves koromban, onnantól kezdve minden évben írtam a Jézuskának egy levelet, amiben többek között szerepelt egy nagyobb fiútestvér és egy kutya. Valamilyen rejtélyes módon yorkshire terriert szerettem volna mindenféleképpen. Aanyukám – nagyon helyesen egyébként – úgy gondolta, hogy ez az ő gondja lenne, nem az enyém és ezért nem lett kutyánk. Amikor külön költöztem, az első adandó alkalommal lett kutyám, egyébként teljesen véletlenül. A kutya talált meg engem. Egy barátom hozott egy németjuhász kutya kölyköt egy olyan kutyatenyésztőtől, aki rendőrségnek tenyésztett kutyákat. Az anyja nem volt hajlandó szoptatni. A kislánya amúgy is szeretett volna kutyát, így elhozta. Egy pest megyei tanyán éltek, én ott tartottam a lovamat. A kutya kinézett engem anyukájának és mindenhova jött utánam. A 4 éves kislány azt mondta két hét után, hogy szerintem ez a te kutyád. És az lett. Úgyhogy Bertuskával 15 évig, ami németjuhásznál borzasztóan sok idő, éltünk együtt. Az utolsó két évet már heti fizioterápiával és akupunktúrával. De nagyon szép élete volt, végül magától elaludt.

Gyakorlatilag ezen a tanyán töltöttem a fél életemet, mert most már ott volt kutyám is, lovam is, mert nem akartam szegényt behozni a városba egy kis lakásba. Tudtam, hogy nagy munkavonalas németjuhász lesz, és szegény mit csinál majd az 5-6 nm-en.

Az akkori párom kapott vadászoktól egy szálkás tacskó – terrier keveréket. A vadász alomban véletlenül összekeveredett a két tenyésztésben lévő kutya és lett egy keverék az alomban, amit odaadtak neki. Elég gyorsan összenőtt a két kutya, és amikor mi külön váltunk, nála maradt a két ló, nálam meg a két kutya, ezáltal beköltöztek velem a városba. Így kezdődött az én városi kutyatartásom.

Onnantól kezdve gyakorlatilag teljesen át kellett variálnom az életemet, mert nagyon közel, séta távolságra laktam ugyan egy természetvédelmi területhez, de akkor is napi több órát vett igénybe. Azóta is vannak onnan barátaim. Egy nagyon jó kis közösség járt oda.

Nyilván a két kutya kapcsán nagyon sokat tanultam akkor a nevelésről, A németjuhásszal sok mindent meg lehetett csinálni, jártam vele kutyaiskolába, de próbáltam a kicsin is finomítani. Gyakorlatilag innen jöttek az alapok.

Aztán elkezdtem hobbiszinten belesodródni az állatvédelembe. Aztán amikor jött az Állatvédőrség, gyakorlatilag adta magát, hogy a mentett kutyákat sokkal nehezebb csiszolgatni, mint egy olyan kutyát, aki a kezdetektől stabil. Megtanultam egy csomó olyan dolgot olyanoktól, akik tizen-huszonéve kutyáznak, amit aztán tudtam hasznosítani. Elkezdtek kialakulni olyan szituációk, hogy csak bottal kihozható kutyához bementem és igaz, hogy 20 percig ott guggoltam mellette, de aztán ráraktam egy pórázt és ki tudtam hozni.

Így rájöttem, hogy valószínűleg azon túl, hogy nyilván én bármiben, amit csinálok alapvetően nagyon alázatos vagyok és mindig a legtöbb ismeretet megpróbálom összeszedni, de emellett valószínűleg van valami olyan energetikám, amit a kutyák szeretnek.

És akkor elkezdtem efelé orientálódni, miközben gyakorlatilag az Állatvédőrség szinte az egész napomat elvitte. Elmentem egy terápiás kutyakiképző tanfolyamra, majd elmentem Ceasar Milanhez.

Hogy lett a médiaszemélyiségből Állatvédőr? Van meghatározható pillanata, amihez kötni tudod?

Abszolút. Igazából ez egy tudatos választás, én ebben sokkal jobban érzem magam. Nyilván itt is van egy csomó olyan kommunikációs lehetőség, amiben tök jó, hogy azt csináltam előtte, amit csináltam. Az is lehet, hogy valaha fogok ilyen jellegű tv műsorokat csinálni. Írtam egy könyvet is, tehát jó, hogy a kommunikációban dolgoztam.

Sokat segítettem egy időben a paksi menhelynek, egy új terület megszerezésében. Ennek kapcsán találkoztam az állatvédelmi ombudsmannal, ami már nincs, és az ő segítségét kértem. Ő benne volt az Állatvédőrség alakulásában és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem kommunikációs szempontból a dolog mellé állni. Így csöppentem bele. Azóta már senki nincs az Állatvédőrségben, aki akkor benne volt. De egy jól működő rendszert építettünk föl. Sokrétű dolog ez. Nem csak állatvédelem, hanem lobbi, jogszabály előkészítés, önkormányzatokkal való vívódás, különböző oktatási anyagok elkészítése.

Az, hogy te ismert voltál már korábban is az inkább előny vagy hátrány?

Szerintem inkább előny. Ha valakit felhívtam az örült, hogy olyan valaki hívja fel, akiről tudja, hogy kicsoda. Ha pedig esetleg nem örült, mert mondjuk nem feltétlenül pozitív irányultságú volt a beszélgetés, akkor meg egy picit féltek attól, hogy valószínűleg én nagyobb médiát tudok megmozdítani, mint egy ismeretlen állatvédő. Egyetlen egy dologtól félnek mindig minden önkormányzatnál vagy cégnél, hogy valahol megjelennek a médiában, esetleg negatív vonatkozásban.

Aktív állatvédőként hogy látod a magyarországi állatvédelemnek a helyzetét jelen pillanatban?

Az állatvédelem helyzete nagyon drámai, mert gyakorlatilag miután nem egy szakma (bár az egyébként) csak nagyon kevesen művelik ezt megfelelő szakmai hozzáértéssel. De mivel hivatalosan ez nem szakma, gyakorlatilag boldog-boldogtalan lehet állatvédő, ami hát nyilván nagyon nagy baj, mert egyrészt hozzáértés nélkül nagyon sok kárt csinálnak. Pusztán az állatszeretet kevés ehhez. Másrészt pedig nagyon rossz hírét keltik azoknak az állatvédőknek is, akik ezt nagyon jól és professzionálisan csinálják.

A jogszabályok nem olyan rosszak, a betartatás sokkal inkább. Én azt gondolom, hogy sokkal rosszabb a rendőrségi, az ügyészségi és a bírói gyakorlat, mint maguk a jogszabályok. Az állatvédelmi törvény leír egy csomó mindent, ami aztán soha többet nem valósul meg. Mert leírja, hogy ezt külön jogszabály vagy külön kormányrendelet szabályozza, ami aztán sosem született meg. Nem is azzal van baj, hogy 3 évig tejredő szabadságvesztéssel sújtható. Azt gondolom, hogy ha nézzük az emberek ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények büntetési tételeit, akkor 3 év azért reális. Azzal van a probléma, hogy bizonyíthatóság hiányában nagyon sok elakad, mert a rendőrök nem tudják, hogy hogy kell nyomot rögzíteni egy állatkínzásos esetben, vagy hagyják, hogy a gazda elhantolja a tetemet, ami az egyetlen bizonyíték és nem küldik el boncolásra és akkor még sorolhatnám.

A fiatalkorúak, a gyermekkorúak esetében aztán különösen nagyon nagy a probléma, mert ott ugye egy nagyon komoly szociális problémáról beszélünk. Az a gyerek vagy fiatalkorú, aki állatkínzást követ el, az nyilván nem véletlenül lesz olyan agresszív. Ezeknek a hátterét boncolgatni kéne, ami sosem történik meg és ráadásul ezek az elkövetők nagyon kis százalékban, szinte azt mondom, hogy soha nem kapnak komolyabb szankciót. Most ha gyermekkorban vagy fiatalkorban elkövet erőszakos bűncselekményt, amiért semmilyen retorzió nem éri, akkor azt tanulja meg, hogy büntetlenül lehet bármit csinálni. Úgy gondolom, hogy ez talán a legneuralgikusabb pontja. Sajnos normális, hogy egy gyerek agresszív lesz, ha apu veri anyut, anyu a gyereket, gyerek meg a macskát…

Hogy jött Ceasar Milan?

Nagyon közel áll hozzám Ceasarnak a hozzáállása. Nem tünetet kell kezelni, hanem egy kiegyensúlyozott kutyát kell teremteni. Egy kiegyensúlyozott kutya bármilyen komolyabb motiváció nélkül fogja követni a gazda utasításait, ha a falka rendesen be van állítva. Ezt én folyamatosan csinálom. Egy része tanult, egy része tapasztalt, egy része meg ösztönös. Ráadásul ezt Magyarországon nem nagyon lehet tanulni. A habilitációs kutyakiképzőt elvégeztem. De önmagában az, hogy az állatok, a kutyák lélektanával foglalkozzon valaki, az gyakorlatilag nincs itthon. Szerintem Európában sem. Hozzáteszem, én abban sem hiszek, hogy kizárólag pozitív megerősítéssel lehet nevelni. Én abban hiszek, hogy kell egy normális viszony. De a falkában élő ragadozó állatok is egymással szemben szankciókat alkalmaznak -akár kizárják a falkából, vagy a mamakutya megrázza a kicsit, amikor az rosszat csinál – ezekre igenis oda kell figyelni. Amikor nincsenek keretek vagy ezeket a kereteket nem megfelelően jelezzük az állatnak, az nem fogja érteni. Amikor cuki hangon azt mondjuk, hogy butus vagy és nem szabad, akkor nyilván a hangsúlyomból azt érti a kutya, hogy én most megdicsérem és beleerősítem azt, amit egyébként tiltani szeretnék. Én most már próbálom visszafogni magam, mert az állatorvosnál is a remegő kutyát simogató emberekre is mindig rászólok, hogy „csókolom, mindig remegni fog a kutya az állatorvosnál, ha most megdicséri, hogy milyen ügyes”. És akkor nyilván ezeket a kéretlen tanácsokat valaki vagy megfogadja, vagy elküld a francba. De alapvetően hozzám ez áll közel, nem az, hogy ül-áll-fekszik-marad, mert azt mindenki meg tudja tanítani egy jutalomfalattal.

Otthon a Te kutyáiddal sikerül mindezt elérni? Te vagy a falkavezér?

Nem csak az én kutyáimmal, hanem bármilyen kutya, ha beteszi a lábát hozzám, az azonnal tudja. Nyilván azért, mert az én kutyáimon is látja. Ami fantasztikus, hogy egy csomó olyan kutya jön hozzám, akiről azt állítják a gazdái, hogy agresszív kutyával vagy emberrel, vagy mindkettővel. Hát volt olyan kutya, akinek minden nap volt egy harapása. Két hétig volt most nálam, egy morgást sem tudtam belőle kicsiholni. Elment tőlem, másnap arcon harapott valakit.  Szóval azt gondolom, hogy valahogy az én kisugárzásom, a falkámnak a kisugárzása, a mi viszonyunk az kihat azokra az állatokra, akik bejönnek közénk és tök jól működnek.

Ceasar Milannal van jövőbeli terved?

Megyek hozzá vissza most novemberben. Idővel lehetséges, legalábbis felmerült ilyen igény, hogy tartsak valami előadást. Csak nagyon nehéz ez, mert tényleg annyira más szemléletű a magyar társadalom. Egy átlagembernek azt mondani, hogy a te energiád és a kutyád energiája összefügg – hát azt nem értik. És onnantól kezdődik a probléma, ha az alapokat nem érti. Magyarországon van 4 és fél millió kutyatartó. A felének fogalma nincsen, hogy egyébként a kutyáját mire tenyésztették, nagyjából milyen mentális-fizikális fárasztási igénye van.

Volna egy hozzád közel álló mentett kutyás történeted?

Van egy kutyám, Kóla, ő egy fekete pittbull. Lezárták egy pincébe éhen halni. Az volt a szerencséje, hogy befolyt a víz. Nagyjából 3 hétig volt lent étlen, szomjan csak esővizet tudott magához venni. 13 kiló volt, amikor hozzám került, a csípőlapátja gyakorlatilag kiszúrta a bőrét. 1 éve van nálam, most 26 kg és vékony még mindig. Ő egy fantasztikus kutya lett. Voltam vele már iskolai, óvodai csoportban. Elképesztő türelmes, aranyos. A 4 éves, ivaros, pittbull kant simán haza vittem úgy, hogy soha egy rossz mozdulata nem volt. Kicsit túl jól is sikerült a szocializációja, mert nemrég megverte egy másik kutya és simán megadta magát úgy, hogy vissza sem harapott.

Elérkezett az idő, eldöntöttem, hogy egy nagyon jó helyre örökbe adom. Teszteltem, nézegettem a jelentkezőket, mert nyilván egy kan pittbullt nem adsz oda akárkinek. Bono, a saját kutyám, aki kipécézte magának Kólát, meghalt és akkor mondtam a Kólának, hogy marad. Úgyhogy azóta ő az én kutyám és hát borzasztóan hálás.

készítette: Quiqe
Index kép: Blikk – Weber Zsolt