Cikkek

A masszázs gyógyító ereje

henry- kutyaterapia.hu

A mindennapokban sokszor előkerül a foglalkozásom, mint téma a beszélgetések kapcsán különböző emberekkel, akik között számos kutyatartó is akad. Ilyenkor általában hangos kacagás, vagy dermedt csend, és révült tekintetek sora kíséri az elbeszélésemet arról, mit is teszek én az ebekkel nap, mint nap. Ezért már itt az elején szeretnék tisztázni és megcáfolni néhány félreértést a kutyamasszázzsal kapcsolatban.

Ma a legtöbben úgy képzelik el a masszázst, akár humán akár állatokon végzett tevékenység, hogy az csak valami sznobok által kitalált hajcihő és nem sok jelentősége van. Elmondhatják, hogy sok pénzbe került és ez megint egy ok, amivel kilóghat a sorból és játszhatja a nagymenőt: „bezzeg ő masszőrhöz jár”. Ha valaki még a kutyáját is masszázsra járatja, na azok lesznek aztán az igazi „jó dógába ennek is elment az esze” kategória jelöltjei. Nos, kutyamasszázsra nem elsősorban a pink ruciba bujtatott kutyák járnak, bár őket is szívesen látjuk. Jelen cikkben inkább a kutyamasszázs másik ágával, a gyógyító hatású Terápiás kutyamasszázzsal foglalkozom többet, ha nem bánják…

Nézzük meg akkor mit is jelent a masszázs, illetve a kutyamasszázs:

A hivatalos megfogalmazás szerint a masszázs a test felületén meghatározott fogásokkal, olykor sorrendiséggel, kezelési céllal alkalmazott, mechanikus és bioelektromos inger, melyre kialakuló válaszreakció a fizikális gyógyhatás.
A masszázs a mechanoterápiának a része és az emberiséggel egyidős, ennek ellenére csak az utóbbi pár évtizedben kezdték felfedezni a jelentőségét az állat -, különösen a kutyagyógyászatban. A kutyamasszázs céljában és technikájában a humán masszázzsal analóg, mert általában a szervezeti felépítés, így a betegségek és ezek megelőzésének menete is megegyezik az emberekével.
Nos, a masszázs ennél is több. Lehet, hogy hihetetlen (különösen azoknak, akik még nem tapasztalták meg a masszázs jótékony hatását), de az élőlények bizonyos energiaállapotok. Ezek eltérő rezgésekkel bírnak, melyeknek változásai okozhatnak különböző elváltozásokat akár fizikai, akár pszichikai szinten, mely elváltozások betegségekben jelentkezhetnek. A betegségeket (melyek a szétdúlt energiaegységek leképezései) lehet kezelni, és akár gyógyítani is masszázsokkal. Így a masszázst nevezhetjük akár „energia sebészetnek„ is. Ezek a kezelések igényelnek némi másként gondolkodást, melyekre talán későbbi cikkekben kitérhetek.

De most maradjunk a hagyományos módszereknél…

Ennek megfelelően többféle masszázs létezik, melyek közül a kutyáknál csak néhányat tudunk hasznosítani. Alapjában véve kétféle csoportja létezik a masszázsoknak. Vannak száraz masszázsok, melyeknél nem használunk vivőanyagot (krém, olaj, púder, méz, csoki, stb…), és vannak olyan masszázsok, ahol előnyben részesítjük a felsorolt anyagokat. A kutyáknál természetesen inkább az első az elterjedt. Bár akad olyan is, hogy része lehet valamiféle segédanyag a tevékenységnek, ha alkalmas rá a kutyus, mint egyik híres vendégemnél Özgénél, aki mint tudjuk kopasz, azaz szőrtelen fajta.  A hozzá hasonló fajtáknál akár használhatunk is vivőanyagot.

A különböző masszázsfajták a teljesség igénye nélkül: a svéd vagy gyógymasszázs, ami a legelterjedtebb, majd a shiatsu, yumeiho, thai, ayurvedikus, ma-uri masszázs, illetve ezek variációi lehetnek még használatosak. A kutyusoknál a svéd masszázs használható leginkább, de a shiatsu is elterjedt a felsoroltak közül. Van még egy speciálisan állatok kezelésére kifejlesztett rendszer a TTouch, amit Linda Tellington állatgondozó dolgozott ki. A masszázsok kézzel történő simításokból, dörzsölésekből, gyúrásokból (dögönyözésből), paskolásokból, pontnyomásokból állnak, így fejtik ki hatásukat.

Mik is ezek a hatások?

A masszázsok sajátságosan aktiválják az öngyógyító erőket, ezzel segítve a szervezetet az eredeti állapot visszanyeréséhez. A masszázs élénkíti a vérkeringést, így a szervezet különösebb megterhelés nélkül mozog. Segít az elzsibbadt, elfáradt testrészek frissítésében is. Általános közérzetjavító hatással bír. A masszázs az egész szervezet működésére szabályozó hatással van, erősíti az immunrendszert. Fájdalomcsillapító hatású, lazító, feszültségoldó is egyben. Ez így nagyon jól hangozhat, de mégis mikor lehet szüksége kedvencünknek masszázsra?
Először is soha ne felejtsük el azt, hogy a masszázsterápia nem csodaszer és megfelelő kontrol nélkül ne kezdjük el önállóan kezelni beteg kutyánkat. Ha gyógyításra szeretnénk használni a masszázst, előtte egyeztessünk állatorvossal és mindenképpen forduljunk szakemberhez.

A következő gyógyászati esetekben mindenképp hasznos lehet a masszázsterápia:

Szinte valamennyi mozgásszervi megbetegedésnél (dysplasia, izomsorvadás, mozgászavarok), sportsérüléseknél és öregkori mozgásszervi megbetegedéseknél. Különböző speciális kezelések, mint pl. szegmentmasszázs vagy reflexológiai kezelés (akupresszúra alkalmazása) hatásos a különböző szervrendszerek megbetegedéseinél. Ilyenek a keringési, kiválasztási, emésztési szervrendszerek. Itt a különböző szervek normális működésének a helyreállítása végezhető masszázzsal. Sajnos arra, hogy testrészeket, vagy szerveket visszanövesszen, illetve elpusztult szöveteket helyreállítson még a masszázs sem képes. Előnyös a masszázs továbbá pszichés esetekben is pl. ha az állat nagyon nyugtalan, vagy agresszív típus, beilleszkedési problémákkal küzd, vagy épp az ellenkezője, érdektelen, nem eszik, nem játszik. Az általános élettani problémáknál is segítséget nyújthat a szakértő kezelés. Ilyenek az ellést követő időszak, a baleseteket követő lábadozó, rehabilitációs szakasz, fogzás időszaka, illetve az öregkori időszak. Itt szeretném megjegyezni, hogy időben elkezdett rendszeres masszázzsal ki lehet küszöbölni azt a szenvedéssel teli időszakot, ami az időskort sok esetben jellemzi. Tapasztalatom szerint 8-9 éves kortól minden kutyusnak rendszeresen kellene masszázsra járnia és ezzel kínmentessé tenni az utolsó éveket számukra. Példa erre saját kutyám, aki 18. életévében is aktív életet él, fájdalommentesen, köszönhetően a sok évi, rendszeres masszázsnak. (Másik két kutyám is 17 évet élt mozgásszervi panaszok nélkül.)

De javasolt a masszázs extrém esetekben is: egy szűk ketrecben töltött hosszabb utazást követően, vagy kiállításokra, versenyekre készülve nyugtató, kondicionáló jelleggel. Külföldön a nevesebb kenneleknek külön masszőr stábja van! Ezek talán a legalapvetőbb esetek, amikor masszázst alkalmazhatunk, de nem mindig lehet igénybe venni a szolgáltatásokat.

Mikor ne gondolkodjunk masszázson?

Alapvetően, ha nem hiszünk benne, és nevetségesnek tartjuk, akkor semmiképp ne vigyük kutyánkat masszázsra. Bizonyos betegségek kizáró okok lehetnek, pl. daganatos megbetegedések, egyéb vírusos betegségek, lázas állapot, friss műtétek, nyílt-, traumás sérülések, vérzékenység, beépített pacemaker, vemhesség alatt.
A felsoroltak mellett megemlítenék még pár alternatív kezelést, mely alkalmazható kutyákon és segíti a gyógyulást adott esetben. Ilyen a csontkovács kezelés, hydrotherapia, akupunktúrás kezelések és még sok egyéb.

Hogyan zajlik egy kezelés? Jöjjön egy kis kutyalélektan.

Persze mindannyian szoktuk simogatni, dögönyözni kedvencünket, de ez közel sem azonos egy szakszerű masszázzsal. A kutya is másként értelmezi a gazditól kapott érintést, mint a terapeutától. A kutyusoknál, egészen más ütemben és módszerrel zajlik a kezelés, mint az emberek esetében. Először is az eb nem mindig marad egy helyben és pózban huzamosabb ideig még akkor sem, ha beteg, vagy sérült. Legtöbbször egy kezelést több részletben – amelyek akár csak 5-10 percesek – lehet véghezvinni, de van, hogy nem is lehet befejezni első alkalommal. De egy idő után a kutyusok megszokják és hagyják magukat, hisz jól esik nekik! Néhány kutya masszázs közben annyira ellazul, hogy el is alszik. Ez a legnagyobb dicséret, azt hiszem.  Tehát készüljünk fel, ha masszázsra megyünk nem biztos, hogy fél órán belül végzünk. Fontos szempont még, hogy bármennyire is kényelmes otthon fogadni masszőrünket, sokkal jobb megoldás, ha mi megyünk kedvencünkkel egy idegen helyre, mert egészen másképp fog viselkedni a kutya nem hazai környezetben, ami megkönnyíti a kezelés menetét. Nem árt továbbá, ha viszünk magunkkal egy olyan pokrócot, amin kutyánk feküdni szokott, mert ezzel is megkönnyítjük a masszőr dolgát. Mielőtt masszázsra indulunk, előtte két órával ne egyen és ne igyon a kutyus, mert kellemetlen hatásokat generál masszázs közben. Az állat minden esetben jelzi, hogy kellemes vagy éppen nem az számára a kezelés. Ha olyan részhez ér a kezelő, amely problémás, a kutya sokszor felelősségteljesen néz a pontra. Máskor teljesen ellazul és átadja magát a masszőrnek, szinte eggyé válik a kezeléssel. Soha nem kell erőltetni a masszázst, mindig a kis páciens dönti el meddig tart. Ha minden jól alakult, és megtaláltuk a nekünk és kedvencünknek is tetsző szakembert, akkor sem felejthetjük el, hogy a terápia csapatjáték és nem árt tudni, mi a gazdi dolga a kezelés után. Mindig figyeljük meg kutyánkon a fizikális és mentális változást, mert ezek az észrevételek segítik a masszőr további munkáját.

Mindezek tudatában nekivághatunk az egyszeri vagy terápiás jellegű masszázsoknak és a masszőr keresésének.

Végezetül pár szóban megemlíteném, hogy néz ki ma a kutyamasszázs helyzete.

Sajnos hazánkban még nem túlzottan elterjedt terápiás módszer, mely elsősorban az állattartási morálból fakad. Még ma is elterjedt, hogy a problémás, beteges, öregedő kutyát inkább elaltatják, mint kezeltessék egyes gazdik. Másodsorban a képzés és partnerség hiánya miatt is kevés a rehabilitációs szakember. Ezen az állatorvosok és rendelők is segítenek, akik elismerik a munka hatékonyságát és alkalmaznak Terápiás kutyamasszőröket is. Ez maga után vonja a magas szintű képzést. Ilyen képzés az Ebcsont Masszázs Odú Terápiás kutyamasszőr képzése, mely nemzetközileg akkreditált tananyag alapján, a Magyar Állatorvosi Kamara állásfoglalásának megfelelően képzi a Terápiás kutyamasszőröket.

Remélem sikerült felkelteni az érdeklődést a kutyamasszázs iránt és egy örök bölcsességgel zárnám; „Ne feledd: egy életre felelősséggel tartozol, azért amit megszelídítettél!”

 

Schmidt Henry
Terápiás kutyamasszőr, reflexológus
Ebcsont Masszázs Odú vezetője
Ebcsont Masszázs Odú

Forrás: Ebcsont Magazin

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről
kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

To Top