Amennyiben állatot szeretnél ajándékozni, kérlek, alaposan gondold át az alábbiakat!
Furcsa karácsonykor az ajándékozás ellen buzdítani, de az utcákon látható rengeteg kóbor állat valóban elrettentő példája annak, hogy a felelős állattartás még sokaknál gyerekcipőben sem jár.
Gyakran könnyebb átgondolatlanul egy gyerekes hisztinek engedni, mint hosszú távon felelősen gondolkodni. Az ajándékként szolgáló állatok is érző lények, amit önzetlen szeretetükkel bizonyítanak, de cserébe éveken át tartó felelősségteljes gondoskodást igényelnek. Sajnos sokan nem mérlegelik, hogy napi aktivitásokba, időbeosztásukba, anyagi helyzetükbe és nem utolsó sorban embertársi környezetükbe hogyan illeszkedik be egy ilyen négy lábon járó hús-vér lény. Gyakori tapasztalat, hogy a kezdeti lelkesedés az első állatorvosi számlánál, egy elhalasztott TV, mozi műsornál, lemondott baráti találkozónál, vagy egy tervezett szabadság miatti elhelyezési, felügyeleti bonyodalomnál alábbhagy. Jobb esetben ajándékozásra kerül sor, rosszabb esetben a városszéli eldugottabb zugban, kevésbé forgalmas út szélén búcsút intenek egymásnak az addig „hűséges társak”. Szomorú példák tömkelegét lehetne sorolni, hogy kerül a horgász tavak partjára ékszerteknős, a belvárosi panelházak közé kukák között garázdálkodó vadászgörény, légpuskával megsorozott céltáblának használt kandúr legény, vagy az éhségtől szédelgő autó elé tévedt, halálra gázolt kutya cserbenhagyva. Időben eszméljünk és mi a pozitív példákat erősítsük! Válasszunk kívánságunknak és lehetőségeinknek megfelelő állatfajt, nézzünk körül több helyen, készítsünk időbeli és pénzügyi számvetést a jövőbeli együttélésre vonatkozólag, és ha minden a számításaink szerint alakul, akkor vágjunk bele a vásárlásba.
Ha eldöntötted, hogy a fentiek tükrében tényleg felelősen tudsz gondolkozni és ki tudod elégíteni a kisállat minden felmerülő igényét, akkor engedd meg, hogy néhány jó tanáccsal segítsünk a kisállat kiválasztásában: Gyerekeink karácsonyi kívánságai között gyakran szerepel élő állat, de mielőtt teljesítjük ezt a kérést érdemes néhány dolgot mérlegelni. Alkalmas-e a megajándékozandó egy élőlény fogadására? Egy kutya macska, nyúl vagy rágcsáló érkezése évekre való elkötelezettséget, precízen betartott napirendet és rendeget plusz munkát jelent a sok öröm mellett. Mérlegeljünk, hogy gyerekünk képes-e átformálni életét egy másik élőlény miatt, felelősségteljesen, gondos gazda módjára tud-e törődni egy tőlünk függő lénnyel? Tudjuk-e biztosítani az anyagi hátterét egy állat tartásának, a családi kassza elbírja-e egy új családtaggal kapcsolatban felmerülő költségeket? A költségvetés tervezésénél ne csak a vételárat vegyük figyelembe, hanem az egyéb járulékos költségeket is. Havi etetési-, alomköltség, táplálék kiegészítők, kozmetikai, állatorvosi, gyógyszer kiadások stb.
Ha a fentieket átgondoltuk és a vásárlás mellett döntünk, akkor alaposan nézzünk körül, ne a pillanat hatása alatt hozzuk meg végleges elhatározásunkat. Az interneten, szaklapokban és állatkereskedések felkeresésével válasszuk ki azt a helyet, ahol majd vásárolni kívánunk. Az adásvétel előtt látogassuk meg többször a helyet, ahonnan vásárolni kívánunk, figyeljük meg az állatok tartási körülményeit, általános állapotukat, kondíciójukat és szőrzetüket. Állapodjunk meg előre az elhozatal időpontjában és addig szerezzük be a tartáshoz szükséges kellékeket (eleség, itató, etető edények, fekhelyként szolgáló kosarak, szállító kosarak, ketrecek, terráriumok). Kutya és macska vásárlása esetén tanulmányozzuk át a helyi önkormányzat állattartási rendeletét, hogy a későbbiekben adódó kellemetlenségektől, esetleg szankcióktól megkíméljük magunkat. Ha társasházban lakunk, akkor értesítsük közvetlen szomszédainkat állattartási szándékunkról, nehogy emiatt a jó kapcsolat helyét az örökös haragnak adjuk át. Ha már minden készen áll az új családtag fogadására, akkor mehetünk az átvételére. Minden esetben írjunk adásvételi szerződést, mivel nem csak az állat, hanem pénz is gazdát cserél. A szerződéssel a tulajdonosváltás előtt már meglévő problémák könnyebben bizonyíthatóvá válnak. Az első napokban érdemes állatorvost felkeresni, aki az állatot átvizsgálva meglévő betegségekre, hibákra irányíthatja rá a figyelmet és a tartással, táplálással, neveléssel, betegségek megelőzésével kapcsolatban hasznos információkkal láthatja el az új tulajdonost.
Forrás: Ebcsont Magazin
Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről
kérünk lájkold Facebook oldalunkat!